Nem. Bár a betegek megkenését egyértelműen tanítja az Újszövetség, az, ha minden kenetformát erre az egyetlen alkalmazásra korlátozunk, figyelmen kívül hagyja a szélesebb bibliai feljegyzést. A Mark 6:13 leírja, hogy a tanítványok olajjal megkenték a betegeket és meggyógyították őket, míg a James 5:14--16 utasításokat ad az Egyház véneinek imádságával és kenetével kapcsolatban. A kenet azonban a Szentírásban végig megjelenik a személyes ápolással, odaszenteléssel, isteni kinevezéssel, örömmel, áldással és helyreállítással kapcsolatban is. Jákób megkent egy követ az Istennel való találkozása után (Genesis 28:18), Dávid megkente magát, amikor gyászidőszaka véget ért (2 Samuel 12:20), és az Ecclesiastes 9:8 az olaj személyes használatára buzdít. A legjelentősebb, hogy Jézus arra utasította követőit, hogy böjtöléskor kenjék meg magukat (Matthew 6:17). Ezen szakaszok egyike sem egy beteg ember megkenését írja le. A Szentírás tehát sokkal szélesebb értelmezést ad a kenetnek, mint a fizikai gyógyulásért való imádkozás gyakorlata önmagában.
A kenet szellemi jelentése szorosan kapcsolódik a Szent Szellem jelenlétéhez és felhatalmazásához. A fizikai kenet a hit prófétai cselekedeteként szolgál, amely a természetes világban látható kifejezést ad az Isten által megalapozott szellemi valóságba vetett bizalmunknak. Az Isaiah 61:3-ban az öröm olaja felváltja a gyászt, feltárva Isten munkájának helyreállító célját. Ugyanezt a szakaszt idézi Jézus a Luke 4:18--19-ben, feltárva kenetének célját: az evangélium hirdetését, a megtört szívűek gyógyítását, a foglyok felszabadítását és az elnyomottak szabadon bocsátását. Isten célja az üdvösség, a gyógyulás, a szabadulás és a helyreállítás. A személyes kenet lehetővé teszi a hívők számára, hogy kifejezzék hitüket a Szent Szellem jelenlétébe és munkájába mindennapi életükben, nem csupán betegség idején. Ha a kenetolaj használatát kizárólag a betegekre korlátozzuk, szükségtelenül beszűkítünk egy olyan gyakorlatot, amelyet a Szentírás több különböző összefüggésben mutat be.
A Felkenés Háza