Igen. A személyes kenet Izráel népének mindennapi életének gyakori része volt, és Jézus ismert gyakorlatként hivatkozott rá. A Psalm 104:15 arról beszél, hogy az olaj ragyogóvá teszi az arcot, míg az Ecclesiastes 9:8 arra buzdít, hogy ne hiányozzon olaj a fejünkről. Ennek a szokásnak a jelentősége különösen akkor válik egyértelművé, amikor megvizsgáljuk, mi történt, amikor az emberek abbahagyták a megkenést. A 2 Samuel 14:2-ben egy asszonyt arra utasítanak, hogy ne használjon olajat, hogy úgy tűnjön, mintha régóta gyászolna. Dániel hasonlóképpen tartózkodott attól, hogy megkenje magát egy három hetes gyászidőszak alatt (Daniel 10:2--3). Jézus egy hasonló helyzetet kezelt a Matthew 6:16--18-ban. Egyesek szándékosan elhanyagolták szokásos megjelenésüket böjtöléskor, hogy vallásos odaadásukat láthatóvá tegyék mások előtt. Jézus arra utasította követőit, hogy mosakodjanak és kenjék meg magukat, mint szokták, megtartva böjtölésüket önmaguk és mennyei Atyjuk között.
A napi kenetnek gyönyörű szellemi jelentősége is lehet a mai keresztények számára. Ez a Szent Szellemtől való függőségünk prófétai kifejezése, aki bennünk lakik, és felhatalmaz minket, hogy Jézus Krisztusnak éljünk. Ahogyan a Sátor mécseseinek folyamatos olaj-utánpótlásra volt szükségük az égéshez, úgy mi is a Szent Szellem folyamatos jelenlétére és munkájára támaszkodunk, hogy Krisztus fényével ragyogjunk (Exodus 27:20--21). A személyes kenet egyszerű napi hitpillanattá válhat, amelyben elismerjük jelenlétét, megköszönjük munkáját bennünk, és újra átadjuk magunkat Istennek. Ez nem vallásos kötelezettség, mágikus formula vagy az üdvösségünk megtartásának feltétele. Célja nem egy újabb szabály felállítása, hanem egy jelentőségteljes bibliai gyakorlat helyreállítása, amely szívünket Jézus felé irányítja, és erősíti tudatos függőségünket Szellemétől.
A Felkenés Háza