Isten Erejének Helyreállítása: Három Létfontosságú Gyakorlat Ellopása

Ha van valami, ami igazán felháborít, az az egyházi szabályok és hagyományok rendszere. Egy vallásos szellem az, amely szabályokkal és törvényekkel akar gúzsba kötni minket, olyanokkal, amelyeket Isten sosem rendelt el. E tanulmány kedvéért néhányat megemlítek ezek közül, de csak azért, hogy rávilágítsak valamire, nem azért, hogy bátorítsam vagy hangsúlyozzam őket. A legfeltűnőbb és legkevésbé meglepő eredmény az volt – és gyakran ma is az –, hogy az egyházi vezetők magukhoz akarják kötni az Egyházat, Krisztus testét. Ez lényegében minden felekezetben megfigyelhető, a katolikustól a karizmatikusig. Ez pedig teljesen ellentétes Isten akaratával. Figyeljetek: ha ugyanazt az erőt és ugyanazokat az eredményeket akarjuk, mint az első Egyháznak voltak, akkor jobb, ha mi is azt tesszük, amit ők tettek, és elhagyunk minden olyan függőséget emberektől, akár egyházi vezetők, akár nem.

Egy igaz keresztény vezető MINDIG Jézusra mutat, és MINDIG abban segíti az embereket, hogy Tőle váljanak függővé, a Szent Szelleme által. Minden más megtévesztés, és nem a Szent Szellemtől való. Arra vagyunk hívva, hogy engedelmeskedjünk vezetőinknek, és imádkozzunk értük, és nem bármiféle lázadást szorgalmazok a tekintély ellen. De ha azt tapasztalod, hogy a gyülekezeted tekintélye vezetőktől tesz függővé, amikor a vezetők Jézus és közéd állnak, akkor csak egyetlen tanácsom van: Menekülj. Mert amíg annak a gyülekezetnek a tagja vagy, alá vagy rendelve annak a tekintélynek. Ha az a tekintély nem Jézustól teszi téged függővé, akkor az egyetlen út az, hogy kivonod magad abból a gyülekezetből, hogy ne legyél többé az alatt a tekintély alatt, és ne kelljen lázadnod. Vigyázz magadra, és maradj összhangban Isten Igéjével. Most pedig vágjunk bele.

A korai keresztény Egyházban a hívők három napi gyakorlaton keresztül élték meg hitüket: az Úrvacsora ünneplése, Isten Igéjének olvasása és az olajjal való megkenetés. Ezek nem üres hagyományok voltak, hanem a hit erőteljes cselekedetei, amelyek közvetlenül kapcsolták az embereket Isten jelenlétéhez és erejéhez. Ezek a gyakorlatok, ha úgy tetszik, a szellemi valóság és a te természetes körülményeid közötti „érintkezési pontoknak” tekinthetők. Az ószövetségi templom szellemi mintáját tükrözték – az engesztelést (a Vér), a megtisztulást (az Ige) és a felhatalmazást (a Kenet) –, és lehetővé tették minden hívő számára, hogy megtapasztalja Isten erejét anélkül, hogy vallási vezetőkre támaszkodna. A 9. századra azonban ezeket a gyakorlatokat emberi eredetű egyházi szabályok fosztották meg, amelyeket az irányítás vágya hajtott, szellemileg gyengévé és vezetőktől függővé téve az Egyházat. Ez a tanulmány feltárja annak bibliai és történelmi bizonyítékait, hogyan lopták el ezeket a gyakorlatokat, milyen pusztító hatással volt ez az Egyházra, és miért létfontosságú minden hívő – fiatal vagy idős – számára, hogy visszahozza ezeket a mindennapi életbe, hogy helyreálljon Isten erejének teljessége. Ez egy felhívás arra, hogy térjünk vissza egy élénk, személyes hithez.

A három tanú: Isten terve az erőre

A Biblia mélyreható igazságot tár fel az 1János 5:6-8-ban: három tanú van a mennyben – az Atya, az Ige és a Szent Szellem –, akik Egyek, és három tanú a földön – a Szellem, a Víz és a Vér –, akik együtt munkálkodnak azért, hogy Isten ereje bekerüljön az életünkbe. Ezek a földi tanúk szellemi valóságok, láthatatlanok, de jelen vannak, és a hit gyakorlati cselekedetein keresztül kapcsolódunk hozzájuk. Íme, mit jelentenek, és hogyan működnek:

1. A Vér (Úrvacsora): Jézus Vére megtisztít minket a bűntől, és biztosítja győzelmünket az ellenség felett (Efézus 1:7; Jelenések 12:11). Az Úrvacsora a kézzelfogható módja annak, hogy kapcsolódjunk ehhez a szellemi valósághoz, megemlékezve Jézus áldozatáról és befogadva az Ő erejét (1Korinthus 11:25). Jézus azt mondta: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az Ő vérét, nincs élet bennetek” (János 6:53), rámutatva ennek fontosságára a szellemi életerő szempontjából.
2. A Víz (Isten Igéje): A Víz Isten Igéjének megtisztító erejét jelképezi, amely megtisztítja gondolkodásunkat, és építi a hitünket (János 15:3; Efézus 5:26). Az Ige olyan, mint a víz a templom mosdómedencéjében, amely felkészíti a papokat arra, hogy Isten jelenlétébe lépjenek (2Mózes 30:18-20). A Zsoltárok 119:9 kérdezi: „Hogyan tarthatja tisztán útját az ifjú? Ha megtartja szavad szerint” (Zsoltárok 119:9). Sőt, és ez a legfontosabb rész, Jézus maga az Ige (János 1:1-5). A Szentírással való napi foglalkozás összhangban tart minket Isten igazságával, Jézus Krisztussal, és megnyitja az ajtót az Ő ígéretei előtt (Róma 10:17).
3. A Szellem (Olajjal való megkenetés): A Szent Szellem felhatalmaz minket, gyógyulást, szabadulást, helyreállást és bátorságot hozva (ApCsel 10:38). Az olajjal való megkenetés a fizikai cselekedet, amely összeköt minket a Szellem erejével, egy prófétai hitcselekedet az Ő jelenlétébe vetett bizalomból (Ézsaiás 61:3; Zsidók 1:9). A Bibliában az olajat hétköznapi emberek is naponta használták, hogy kifejezzék Isten jelenlétét, kegyelmét és örömét (Zsoltárok 104:15; Máté 6:17). Ez egy hittel teli cselekedet, amely meghívja a Szellemet, hogy munkálkodjon bennünk és rajtunk keresztül.

Ez a három tanú – Vér, Víz és Szellem – a templom mintázata szerint működik együtt: engesztelés, megtisztulás és felhatalmazás. Mindhárom egy-egy ajándékhoz és Jézus Személyéhez kapcsol minket. Vér nélkül nem nyerhetünk bocsánatot. Ige nélkül nem tisztulhatunk meg. Kenet nélkül nélkülözzük Isten erejét. A korai Egyház naponta élte ezt a mintát, de ezt ellopták tőlük, és a hívők elszakadtak Isten erejétől.

A szellemi és a természetes világ kapcsolata

A Biblia azt tanítja, hogy a szellemi világ párhuzamosan fut a természetes világunkkal. Ami a szellemi birodalomban történik, az hit által válik láthatóvá a természetes világban. Például Ézsaiás 53:5 azt mondja: „Az Ő sebei által meggyógyultunk”, nem azt, hogy „meg fogunk gyógyulni” vagy „meggyógyultunk volna” (Ézsaiás 53:5). Ez a gyógyulás már megtörtént a szellemi birodalomban, és a hit – amelyet Isten Igéje épít (Róma 10:17) – teszi azt valósággá az életünkben. Az Úrvacsora, a Biblia olvasása és az olajjal való megkenetés gyakorlati módjai annak, hogy ebbe a szellemi valóságba belekapcsolódjunk, mint fizikai érintkezési pontok. Nem mágia ez; ezek hitcselekedetek, amelyek összhangba hoznak minket Isten erejével, ahogyan az első Egyház is naponta megtapasztalta ezt.

Hogyan lopták el ezeket a gyakorlatokat

Az 1-3. században ezek a gyakorlatok a keresztény élet központi elemei voltak, nem csak a vezetők, hanem minden hívő számára elérhetőek. Történelmi és bibliai bizonyítékok mutatják meg fontosságukat, és azt, hogyan vették el ezeket.

1. Az Úrvacsora

• Korai gyakorlat: Az első keresztények naponta törtek kenyeret otthonaikban, ami az Úrvacsora volt (ApCsel 2:46; ApCsel 20:7). A Didakhé (kb. i. sz. 90) imákat ír le közösségi étkezésekhez, ami gyakori ünneplésre utal. Jusztinosz Mártír (kb. i. sz. 150) heti összejövetelekről ír, de rámutat, hogy az otthoni gyakorlat elterjedt volt (Első Apológia).
• Lopás: A 9. századra a karoling reformok központosították az istentiszteletet, és az Úrvacsorát kizárólag a vezetők által vezetett egyházi szolgálatokra korlátozták. A Libri Carolini (kb. i. sz. 790) a liturgikus egységességet hangsúlyozta, visszaszorítva az otthoni ünneplést (Karoling reform), sok esetben teljesen megtiltva azt. A IV. Lateráni Zsinat (1215) évenkénti áldozásra korlátozta a laikusokat (IV. Lateráni Zsinat). Ez a vezetőktől tette függővé a hívőket, elszakítva őket a Vér erejétől.

2. Isten Igéje

• Korai gyakorlat: Az olyan hívők, mint a béreaiak, naponta tanulmányozták a Szentírást (ApCsel 17:11), görög vagy helyi fordításokat használva. A korai írások, mint Római Kelemen levelei (kb. i. sz. 96), megmutatják a Szentírás központi szerepét a személyes és közösségi életben (1Kelemen). Jézus maga is nagyon világosan fogalmazott erről. Az Ő Igéje nélkül lehetetlen gyümölcsöt teremni, ahogyan azt Ő kéri tőlünk. Ha az Ő Igéje nincs bennünk, akkor nem vagyunk Őbenne. Ez erőtlenné és megtisztulatlanná tesz minket (János 15:1-8).
• Lopás: Az Egyház a 9. századra a latint tette az egyetlen liturgikus nyelvvé, annak ellenére, hogy a legtöbben nem értették azt. A tours-i zsinat (i. sz. 813) engedélyezte a helyi nyelveken való prédikálást, de a Szentírást latinul tartotta meg (Tours-i zsinat). A toulouse-i zsinat (1229) megtiltotta a laikusoknak, hogy Bibliát birtokoljanak, eretnekség kockázatára hivatkozva (Toulouse-i zsinat). Ez elvágta a hívőket az Ige megtisztító erejétől, és a vezetőktől tette őket függővé.

3. Olajjal való megkenetés

• Korai gyakorlat: A megkenetés napi szokás volt a zsidók és a korai keresztények körében, kifejezve az örömöt, a kegyelmet és a Szent Szellem jelenlétét. Máté 6:17 azt mutatja, hogy Jézus arra utasította tanítványait, hogy kenjék meg fejüket böjtölés közben, hogy ne tűnjenek fel, ami bizonyítja, hogy ez napi norma volt (Máté 6:17). Ha abbahagyták a megkenetést, az böjtöt vagy gyászt jelzett, amint azt a 2Sámuel 14:2 és a Dániel 10:3 is mutatja. A Zsoltárok 104:15 dicséri az olajat, amiért fényessé teszi az arcot, a Prédikátor 9:8 pedig arra buzdít: „Fejedről az olaj el ne fogyjon”. Márk 6:13 feljegyzi, hogy a tanítványok megkenték a betegeket, Jakab 5:14 pedig kiterjeszti ezt a vénekre, de a személyes használat elterjedt volt. Az Apostoli Hagyomány (kb. i. sz. 215) leírja, ahogyan a hívők olajat vittek az istentiszteletekre megáldásra, majd otthon naponta használták azt. Bővebb információért olvasd el a „Felkent Menyasszony” című könyvet.
• Lopás: A karoling reformok a megkenetést az egyházi vezetőkre korlátozták szakramentális célra, elsősorban a betegek számára, amint azt a Gelasiánus Szakramentárium (kb. i. sz. 750) mutatja. A 11. századra a megkenetés a haldoklókra korlátozódott („utolsó kenet”), és a személyes használatot betiltották. A Trienti Zsinat (16. század) ezt formálisan is rögzítette, az olajat kizárólag az egyházi vezetők számára tartva fenn. Ismét csak azt érték el, hogy az embereket az egyházi vezetőktől tették függővé, és elvágták a hívőket a Szellem felhatalmazásától. Kezded látni a mintázatot?

A hajtóerő: irányítás és romlottság

E három dolog megtiltása egy rendkívül káros dolgot eredményezett: az egyházi vezetőket az emberek és Isten közé állította, minden lehetséges módon megakadályozva a közvetlen kapcsolatot. A lopást az irányítás vágya hajtotta, amire a Biblia a manipuláció egy formájaként figyelmeztet (Galata 5:1). Az egyházi vezetők, akiket a Karoling Birodalommal kötött politikai szövetségek befolyásoltak, a hatalom központosításával tartották fenn tekintélyüket, tükrözve azokat a vallási és politikai erőket, amelyek Jézus ellen is felléptek (Máté 23:13-15; János 19:12-15). E gyakorlatok korlátozásával a hívőket önmaguktól tették függővé, aláásva minden hívő papi mivoltát (1Péter 2:9). Az ellenség ezt arra használta, hogy gyengítse az Egyházat, hiszen egy erőtlen Egyház nem jelent fenyegetést (2Timóteus 3:5).

A hatás: egy erőtlen Egyház

E gyakorlatok elvesztése és ez az ördögi irányítási törekvés súlyos következményekkel járt:

• Úrvacsora: A napi úrvacsora nélkül a hívők elvesztették kapcsolatukat a Vérrel, gyengítve győzelmüket a bűn és Sátán felett (Jelenések 12:11).
• Isten Igéje: A Szentíráshoz való hozzáférés nélkül a hívők nem tisztulhattak meg, és nem növekedhettek a hitben, kiszolgáltatottá téve őket a megtévesztésnek (Hóseás 4:6).
• Olajjal való megkenetés: A személyes megkenetés nélkül a Szent Szellem ereje elhalványult, csökkentve a csodákat és a bátorságot (ApCsel 4:31).
• Vezetőktől való függőség: A hívők kizárólag az egyházi vezetőkre támaszkodtak a szellemi élet terén, ellentmondva annak a közvetlen hozzáférésnek, amit Isten szándékozott (János 16:13).
• Üres vallásosság: Az Egyház üres héjjá vált, szabályokra összpontosítva a hit helyett, akárcsak a farizeusok, akiket Jézus megfeddett (Máté 23:27).

A Nagy Szakadásra (1054) és a reformációra (16. század) ezek a gyakorlatok nagyrészt feledésbe merültek, és az Egyház tagjait könnyű volt manipulálni. Még a Katolikus Egyház 20. századi fordulata (II. Vatikáni Zsinat) is csak a betegek megkenetését állította helyre, nem a napi, személyes használatot. Sok mai Egyház még mindig korlátozza vagy figyelmen kívül hagyja ezeket a gyakorlatokat, tudatlanságból vagy hagyományból.

Miért számít a helyreállítás

E gyakorlatok visszahozása nem szabályok követéséről szól – hanem arról, hogy úgy éljük meg a hitünket, mint az első keresztények. Ezek helyreállítják a közvetlen kapcsolatunkat Istennel, és felszabadítják az Ő erejét. Hiszel ebben?

1. Közvetlen kapcsolat Istennel

A Biblia minden hívőt papnak nevez (1Péter 2:9), ami azt jelenti, hogy nincs szükségünk közvetítőkre ahhoz, hogy elérjük Istent. Az Úrvacsora, Isten Igéje és a kenetolajjal való megkenetés lehetővé teszik, hogy közvetlenül megtapasztaljuk az Ő jelenlétét. János 16:13 azt ígéri, hogy a Szent Szellem elvezet minket az igazságra. A megkenetés különösen meghívja a Szellem erejét, anélkül, hogy a vezetőkre támaszkodnánk, megtörve azt az irányítást, amely gyengítette az Egyházat. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségünk vezetőkre vagy tanításokra, hanem azt, hogy nem szabad az egyházi vezetőkre vagy azok tanítására támaszkodnunk anélkül, hogy magunk is megvizsgálnánk azt (1János 2:27).

2. Isten erejének felszabadítása

Mindegyik gyakorlat egy szellemi tanúhoz kapcsolódik:

• A Vér (Úrvacsora) bocsánatot és győzelmet biztosít (Efézus 1:7).
• A Víz (Isten Igéje, maga Jézus) megtisztít és hitet épít (Efézus 5:26).
• A Szellem (Kenet) felhatalmaz minket gyógyulásra, szabadulásra, helyreállásra és bátorságra (ApCsel 10:38; Ézsaiás 10:27).

Együtt a templom mintázatát követik, sőt, a Menny mintázatát, valóssá téve Isten erejét az életünkben, amint azt az első Egyház csodáiban is látjuk (ApCsel 4:31). Mert a földi templom a Menny képmására készült.

3. Szabadulás az irányítás alól

Az egyházi szabályok függőséget hoztak létre, de ezek a gyakorlatok minden hívőt felhatalmaznak. A megkenetés olajjal különösen is napi cselekedet volt, amely Isten kegyelmét és Szellemét hirdette, nem volt vezetőkre korlátozva (Zsoltárok 104:15; Máté 6:17). Ezek helyreállítása megszabadít minket az emberi és démoni irányítástól, és összhangba hoz minket Isten tervével.

4. Jézushoz hasonlóan élni

Jézus megmutatta ezeket a gyakorlatokat. Kenyeret tört tanítványaival (Lukács 22:19), tanította az Igét (János 15:3), és a Szellem megkente Őt (ApCsel 10:38). Tanítványai naponta kentek, még böjt közben is, hogy megmutassák, ez normális dolog (Máté 6:17). Az Ő példáját követni azt jelenti, hogy hittel teli életet élünk, nem szabályokhoz kötött életet.

Kifogások kezelése

• Kifogás: Ezek vallásos rítusok.

  • Válasz: Hittel végezve ezek bizalomgyakorlatok, nem törvényeskedés (Róma 14:23). Jézus a hit természetes kifejezéseiként mutatta be ezeket.

• Kifogás: A személyes használatból hiányzik a felügyelet.

  • Válasz: Ez pontosan a lényeg. A hívőknek szabadnak kell lenniük az irányítástól. Minden hívő pap, közvetlen hozzáféréssel Istenhez (1Péter 2:9). Az első keresztények szabadon gyakorolták ezeket (ApCsel 2:46).

• Kifogás: A megkenetés csak a betegeknek való.

  • Válasz: A Szentírás napi megkenetést mutat öröm és szentelés céljából is (Zsoltárok 104:15; Prédikátor 9:8; Máté 6:17), nem csak gyógyításra.

Hogyan állítsuk helyre ezeket a gyakorlatokat

Íme, hogyan hozhatja vissza bárki – fiatal vagy idős – ezeket a gyakorlatokat:

1. Úrvacsora: Nem kell formálisan vagy szabályok szerint végezni. Egyszerűen fogj egy darab kenyeret és bort (vagy szőlőlevet). Mondj áldást fölötte Jézus nevében. Köszönd meg Neki az Ő testét, és edd meg a kenyeret. Köszönd meg Neki az Ő vérét, és idd meg a bort. Ennyi az egész. Ne tedd bonyolulttá, hanem legyen ez az engedelmesség és az Iránta való függőség egyszerű cselekedete.
2. Isten Igéje: Kérd Jézust, hogy mutassa meg magát neked. Olvasd Isten Igéjét. Ne csak olvasd, hanem kezdj el elmélkedni rajta. Kérdezd meg Istent, mit akar ezzel mondani neked (Zsoltárok 119:18). Köszönd meg Neki az Ő Igéjét. Tedd ezt naponta.
3. Olajjal való megkenetés: Szerezz kenetolajat (vagy olívaolajat), kend meg vele a fejed, és egyszerűen mondd: „Jézus Krisztus hatalmas nevében.” Köszönd meg a Szent Szellemnek, hogy jelen van az életedben, és hogy segít neked napról napra egyre inkább Jézushoz hasonlóvá válni. Ez normál gyakorlat volt a korai keresztények számára (Máté 6:17; Apostoli Hagyomány).

Az ellenség korrupt vezetőket használt a 9. században, hogy ellopja az Úrvacsorát, Isten Igéjét és az olajjal való megkenetést, önmaguktól függővé téve a hívőket, és megfosztva az Egyházat erejétől. Ne tévedj, ugyanez történik még ma is sok Egyházban. Ezek a gyakorlatok – amelyek az 1János 5:6-8 három tanújában gyökereznek – Jézus Véréhez, Igéjéhez és Szelleméhez kapcsolnak minket, felszabadítva az Ő erejét életünkben. Ezek helyreállítása nem vallásról szól, hanem arról, hogy úgy éljük a hitet, mint Jézus és az első Egyház. Az Úrvacsora ünneplésével, a Biblia olvasásával és a napi megkenetéssel megszabadulunk az irányítástól, újra kapcsolódunk Istenhez, és ismét látjuk az Ő erejét – csodákat, gyógyulást és bátorságot – áramlani. Kövessük Jézus példáját, és éljük az Isten által szánt hatalmas életet.

Beszéljünk róla:

1. Hogyan segítenek ezek a gyakorlatok abban, hogy közelebb érezd magad Istenhez?
2. Mi akadályozhat meg abban, hogy kipróbáld ezeket, és hogyan tudod ezt leküzdeni?
3. Hogyan változtathatnák meg ezek a szokások az életedet vagy a közösségedet?

Kulcs igehelyek:

• Úrvacsora: János 6:53; ApCsel 2:46; 1Korinthus 11:25
• Isten Igéje: Zsoltárok 119:9; János 15:3; Efézus 5:26; Hóseás 4:6
• Kenet: Zsoltárok 104:15; Prédikátor 9:8; Máté 6:17; Márk 6:13; Jakab 5:14; Ézsaiás 10:27; Ézsaiás 61:3
• Három tanú: 1János 5:6-8; János 1:1-5; Róma 10:17